Vörös Homokkő Tanösvény
Kék háromszöggel jelzett 6 km-es körtúra, amely kényelmes tempóban kb. 2 óra alatt teljesíthető. A túra a vasúti aluljárón átkelve a Városház térről indul a Széchenyi sétányon, ligeten keresztül, majd a Szent Imre herceg utcán vezet felfelé a Kiserdőn át az óvári "messzelátóig". A kilátóhely Almádi hajdani szőlőhegyén épült, a panoráma középpontja a Fűzfői-öböl, Vörösberény templomai, a kenesei magaspart és természetesen a Balaton. A kilátó alatt szép feltárásban jól látszik a vidékre oly jellemző vörös homokkő. A kőzet a földtörténeti ókor (paleozoikum) végén, a perm időszakban képződött, jellegzetes lilásvörös-barnásvörös színét a homokkő szemcséi között megbúvó, illetve a szemcsék felületét bevonó vasásványok (hematit és limonit) adják. A tanösvény elvezet a volt almádi vöröskő bányászat központja mellett. Innen már lefelé visz az utunk, a jelzett úton jutunk el a mozdonyig, amely az egykori Veszprém - Alsóörs vasútnak állít emléket - egy "szertartályos" gőzmozdonyt kiállítva. A Semmelweis és óvári utcákon haladunk tovább. Az útközben látható katolikus templom fő nevezetessége a Szent-Jobb Kápolna, 2001. augusztus 20-a óta itt őrzik Szent-István jobbjának egy fragmentumát. A vasúton átkelve az öregparkba jutunk, amely édekes növényfajoknak és értékes (nagyrészt vörös homokkőből készült) műalkotásoknak ad otthont. Az öregparkon végigsétálva viszajutunk a vasútállomáshoz.
Szakvezetés nincs, de a Városháza téren taláható Tourinform irodában térítésmentesen beszerezhető a tanösvény leírása, térképe.
Információ:
Tourinform Balatonalmádi
8220 Városháza tér 4.
Tel: 88/594-081, tel/fax: 88/594-080
E-mail: balatonalmadi@tourinform.hu
Web: www.balatonalmadi.hu