Átfogó Balaton-kampány Németországban
Átfogó Balaton-kampány Németországban
A Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete az elmúlt héten kezdte meg a főszezont előkészítő átfogó Balaton-kampányát. A szakmai egyeztetéseken elhangzottak szerint, a nagyobb tour operátoroknál az év első három hónapjának foglalásai sokkal jobban alakulnak, mint egy évvel korábban a Balaton tekintetében. A német képviselet a nyári beutazó vendégforgalomban legmeghatározóbb régiót már az ITB kiállítás alatt, illetve a január-március havi kiállításokon is kiemelten népszerűsítette. A világ egyik legnagyobb kiállításával egy időben az MT Zrt. Balaton plakátokat és hirdetéseket helyezett el Berlin legforgalmasabb terein és pályaudvarain. Többek között a Berlin büszkeségének számító főpályaudvaron lehetett nagyszámú Balaton és Pécs 2010 plakáttal találkozni, amelyek hatására érezhetően megnőtt a telefonos érdeklődések száma az MT Zrt. berlini képviseletén.
A tavaszi kiemelt vásári megjelenéseket egy DM akció követte, amelynek segítségével fókuszáltan 15.000 potenciális vendég kapott naprakész balatoni ajánlatokat és információkat, amely akció lebonyolításában a TUI volt a Zrt. fő partnere.
A Társaság a legmagasabb vendégforgalmi adatokkal rendelkező REWE utazásszervezővel közösen egy 5 állomásból álló road show-t szervezett az elmúlt héten, amelynek keretében több mint 200 utazási iroda ismerkedhetett meg a Balaton turisztikai kínálatával. Az idei workshop helyszínek a Ruhr-vidék legnagyobb városai voltak, így az esti háromórás eseményen, a Németországban legsűrűbben lakott vidék válogatott irodáinak munkatársai vettek részt (A Rewe ilyen eseményekre a top eladásokkal rendelkező partnereit hívja csak meg, akik természetesen más utazásszervező ajánlatait is árusítják). A prezentációt követő beszélgetéseken elhangzott, hogy a balatoni kínálat ebben a régióban még nem közismert, pedig itt több mint 10 millióan élnek, akik számára a vízparti üdülés meghatározó jelentőségű. A résztvevők egybehangzóan nagyon sikeresnek ítélték a programot és a prezentációt.
A napokban fejeződik be az MT Zrt. és a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület egészségturisztikai újságíró tanulmányútja is, amelyről a későbbiek folyamán részletesen is beszámolunk.
Az MT Zrt. németországi külképviseletének jövőbeli projektjei között szerepel egy 10 fős balatoni újságírói tanulmányút is – amely a kerékpáros és egyéb aktív turisztikai lehetőségeket mutatja be a régióban –, valamint két németországi meghatározó TV társaság is forgatni fog a képviselet segítségével és megbízásában. A tervek között szerepel továbbá több nyomtatott hirdetés és nagyközönségi játék szervezése és lebonyolítása is. Természetesen a tavaszi németországi rendezvényekről sem hiányozhat a Balaton régió, a megjelenésekhez pedig – összefogásban az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságával – új kiadvány is készült. Az elkövetkező két-három hónapban a képviselet munkatársai több nagy rendezvényen is képviselik a magyar turisztikai szakmát, így többek közt a Mini Morris találkozón, vagy a Kieler Wochén.













Átfogó Balaton-kampány Németországban