Tavaly rendezték meg először a B.My.Lake fesztivált, amely Hollandiában pillanatok alatt besöpörte az „Európa legjobb új fesztiválja” címet a European Festival Awards-on.

A B.my.Lake 2013 margójára

A B.my.Lake igazi hiánypótló, hiszen a zene szerelmesei eddig is el voltak kényeztetve mindenféle földi jóval itthon, de az elektronikus zene fanatikusai nem mondhatták el ugyanezt magukról. Egészen 2013-ig, amikor is a VOLT és a DeadCode Production gondolt egy merészet és életre hívta a B.my.Lake-et, amely elképesztő erővel robbant be a köztudatba. Akik ott voltak a „gyermek születésénél”, azok nagyon jól érezték magukat és szinte biztos, hogy ebben az évben az újjakkal együtt ők is vissza fognak térni az idei B.my.Lake-re

Négy nap techno, tech house, dnb, electro, minimal és EDM őrület

Az idei B.my Lake fesztivált augusztus 18-21 között rendezik meg és már most hatalmas az érdeklődés a bérletek, napijegyek és természetesen a programok iránt. Az idei fesztivál line-upja ha lehet még színvonalasabb lesz az előzőnél, úgy tűnik, hogy a szervezők nem engedtek abból, ami a tavalyi fesztivált magasba emelte. Ez pedig a minőség. Akár egy, akár kettő, akár az összes napra látogat is ki az ember, mindig minőségi, a szakmában ismert és elismert zenészek, lemezlovasok fogják szórakoztatni. Összesen több mint 120 DJ fogja megmozgatni a társaságot hat különböző, a legmodernebb technikával felszerelt színpadon.

Helyszín, szállás, jegyek

A helyszín idén is Balatonvilágos lesz és az „all day all night long” eseménynek újra a Club Aliga ad otthont. Aki részt szeretne venni az eseményen az jobb, ha azonnal beszerzi a jegyét, bérletét, VIP-jegyét az ismert jegyirodákban, mert már most hatalmas az érdeklődés.

Jegyárak

Jegy típusa HUF EUR
Nulladik nap (augusztus 18) 5.990 Ft 20 €
Napijegy (augusztus 19/20/21) 12.990 Ft 43 €
4 napos bérlet 27.990 Ft 95 €
4 napos kempingjegy 2.500 Ft 8 €
4 napos lakókocsi kempingjegy 20.000 Ft 65 €
VIP Napijegy 15.990 Ft 55 €
VIP Bérlet 35.000 Ft 120 €

A szállás kinézésével sem érdemes várni. A fesztivál területén mindössze 2500 forintért bérelhetünk sátorhelyet négy napra, amely nagyon baráti. Amennyiben kényelmesebb opciót keresünk, akkor a Club Aliga Hotelben, illetve a Frida Family Hotelben érdemes gondolkodni, mert mindkettő közvetlenül a fesztivál mellett foglal helyet. Ezen kívül jóformán csak a környező nagyobb városokban (pl.: Siófok) találni megfelelő helyet.

Program

Augusztus 18: DANNY TENAGLIA - ALL NIGHT LONG

Augusztus 19: AUGUSZTUS AGORIA // ALAN FITZPATRICK // ÂME // BILL PATRICK // BRO SAFARI // DANNY AVILA // DARIUS SYROSSIAN // DJ TENNIS // GAISER // JAN BLOMQVIST (Live) // MAGDA // MARCEL DETTMANN // MATHEW JONSON (LIVE) // MICHAL BREETH // MODESTEP DJ SET // MY FAVORITE ROBOT // PAN-POT // PROTOTYPES // REDSHAPE // SIAN // SIS // STIMMING

Augusztus 20: ANDREY PUSHKAREV // BAREM // CALYX & TEEBEE // DERRICK MAY // DINKY // DIRTYPHONICS // DJ W!LD // dOP // FIREBEATZ // GREGOR TRESHER // HENRIK SCHWARZ // HOT SINCE 82 // MAREK HEMMANN // MICHAEL MAYER // LEVON VINCENT // NINA KRAVIZ // OLIVER SCHORIES // PILLOWTALK // SANFRANCISCOBEAT // SCUBA // STEPHAN BODZIN // TALE OF US

Augusztus 21: BEN KLOCK // CYBERPUNKERS // DANIEL WILDE // DIXON // ELLEN ALLIEN // GUI BORATTO // HEARTTHROB // HOT X // KOLLEKTIV TURMSTRASSE // LAURA JONES // MAKJ // MARK REEVE // MATHIAS KADEN // SASHA CARASSI // SICK INDIVIDUALS // SMOOTH // THE ADVENT // THE MAGICIAN // TIEFSCHWARZ/ALI // TUBE&BERGER // UTO KAREM